Legtöbbször maga a sérült eszköz tulajdonosa sem tudja azt, hogy az eszközt már megbontotta a laptop szervizes, barát vagy informatikus kolléga. Sok esetben csak tőlünk tudja meg az ügyfél, hogy sajnos az eszközét már máshol is megbontották, ami még önmagában nem jelentene bajt, csakhogy azt legtöbbször szakszerűtlenül teszik. Ilyenkor is lehet a sérült eszközről adatot menteni, de mivel ez nehezített terep, ezért jóval több időd és munkát igényel és költségesebb is, mint egy bontatlan esetén.

Pár ötlet arra az esetre, amikor hibafeltárásra (állapotfelmérésre) adjuk a sérült merevlemezt:

  • Ha nem biztosítottak a fent leírt körülmények (clena room, speciális szerszámok, stb), semmiképp ne járuljunk hozzá az eszköz megbontásához.
  • Szakszerű megbontást és hibafeltárást követően egy szakembernek nincs mit titkolni, ezért profi helyeken ezt jelzik is az merevlemezre ragasztott matricával (pl. opened in clean room –felirat).
  • Bártan mondjunk el a lehető legtöbbet a sérülés körülményeiről és arról is, hogy az eszközt bontották-e vagy nem, persze azt is, ha nem tudjuk pontosan kinyitotta-e másvalaki? A fél információkkal, vagy információ hiányával nagyon hátráltatjuk az egyébként sem egyszerű adatmentési munka sikeres lebonyolítását.

Ha a fent leírt módon fordulsz adatmentő céghez, saját magad is hozzá járulsz a sikeres adatmentéshez!

Ha egy számítógép szervizben lemezhibára hivatkozva vissza adják a gépünket, ne legyünk szégyenlősek rákérdezni, hogy fizikailag megbontották –e a lemezt vagy sem? Ennek tudatában megkíméljük magunkat attól, hogy adott esetben egy szakszerűtlen megbontással járó tetemes plusz munkát és költséget csak az adatmentés során közöljék velünk.

Néhány árulkodó jel azzal kapcsolatban, hogy a lemezt már megbontották:

- A lemezt fedő matrica valamelyik oldalán kunkorodó „szamárfül” látható
- A lemezt fedő matricán apró lyuk látható, hogy a fejszerelvényhez vagy a fedél lemezt rögzítő csavarhoz hozzáférjenek.
- A lemez oldalát lezáró TORX –csavarokon látható deformációk, ami a szakszerűtlen szerszám használatból adódik.

Ezen a képen piros keretben látható az apró lyuk, amin keresztül a lemezt megbontották: